Tisza a forrástól Csetfalváig | Terebesfejérpatak

Terebesfejérpatak

Tudtad-e?

Korábbi neve Trebusa.

Több település nevében is megtalálható a „Terebes” szó.

A Tisza két partján terül el.

Terebesfejérpatak


A Tisza két partján elterülő település, a román határ közelében. Több kisebb helység Kismező, Fejérpatak és Komlós összevonásával kapta mai nevét: Terebesfejérpatak. A falu ipari és gazdasági fejlődését, a lakók megélhetését igen korán az 1890-es években megjelent vasútvonal segítette.
A helyieknek a fakitermelés, vasércbánya és márványbánya adott munkát. A 20. század elején mesterséges víztározót terveztek a környékre, sajnos az elképzelés nem valósult meg. A túrázók ma is láthatják sétájuk közben a közeli vasércbánya maradványait.


Helyi legenda

A régi lakosok emlékeznek egy kis kápolnára mely a település mellett állt a falu határában. Egy vihar megrongálta és a kápolna harangja legurult a domboldalon. A település lakói az új templom építését a harang helyére tették. 1750-ben épült görögkatolikus később a 20. században múzeum lett.


Több Terepes nevű hely is található a világban

  • Bisztraterebes, Terebes, Krasznaterebes, Tőketerebes, Terebes, Rákosterebes, Túrterebes, Tőketerebes (Románia)
  • Tőketerebes (Szlovákia)
  • Újterebes (Lengyelország)

Amit mindenképpen nézz meg!

Római katolikus templom

Mennybemenetel temploma