A Tisza Szegeden | Sárga

Sárga

Tudtad-e?

az 1960-as években Sárgán üdülőt birtokolni státuszszimbólum volt

Mikszáth Kálmán is említi a Szent Péter esernyője című regényében


A Sárga


A Sárga üdülőtelep a Felsővároson, a Tisza jobb partján található árterületen helyezkedik el.


Nevének eredete egyesek szerint a Maros sárgásabb hordalékáról – ami a magasból, repülőről is tisztán kivehető – keresztelték el, mely itt keveredik bele a Tisza vizébe. Egy másik elképzelés szerint mivel az altalaj löszből áll, ennek színéről kapta a nevét.
„A Sárga nevet onnan kapta, hogy van ott egy hatalmas sárga terméskő, amit annak idején a kommunisták vittek oda” – mesélte korábban egy régi „sárgai lakos”. „A legenda szerint ezzel jelölték azt a helyet, ahol az illegális gyűléseiket tartották. A kő ma is ott van valahol, és állítólag rá van írva, SÁRGA.”


Az 1920-as 1930-as években kezdték el kiépíteni a terültet. Az apró telkeken nagyrészt saját kezűleg épített házikók, hétvégi házak, lakóházként funkcionáló nyaralókat épületek. Ma is népszerű pihenőhely a városlakóknak, annak ellenére, hogy itt is tilos fürödni a Tiszában. (szegedpanoráma)



Források


https://szegedpanorama.blogspot.hu/2013/08/bertalan-emlekmu-felrobbantott-szegedi.html

http://www.ujszeged.hu/?page=bertalan

http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/digitalis/emlektablak/b_betu/b_betu.html



Amennyiben szeretne hirdetni, keressen minket az alábbi elérhetőségeink egyikén.